Gyerek „KI-MIT-TUD” - avagy aki mer, az nyer!

Olyan óvodás, illetve kis- és nagyiskolás gyerekek jelentkezését várjuk 4-14 éves korig, akik meg akarják és meg is merik mutatni közönség előtt tánc, ének vagy próza/vers kategóriában, hogy milyen remek kis emberkék.

Nem feltétlen a TV csatornák tehetségkutatói versenyeinek szellemében akarunk tehetségeket keresni, hanem arra szeretnénk inspirálni a gyerekeket a szülők támogatásával, hogy merjenek kiállni emberek elé, ha úgy érzik, hogy mondanivalójuk, véleményük van, és valamiben tehetségesek.

Az élet nagyon sok területén szükség lehet arra, hogy bátran előadjuk mások előtt ismereteinket, tudásunkat, meggyőződésünket. Ez a kis játékos versengés jó lehetőség és egyben önbizalom építés az élet más területein való biztos megmutatkozás gyakorlására is. Hiszen, aki egészséges önbizalommal rendelkezik, az nem fél megtenni olyan dolgokat, amelyekkel biztosan nyer az élete folyamán.

A jelentkezéséket korlátozott számban a következő kategóriákba várjuk:

Próza/vers – egyéni
Tánc – egyéni vagy maximum 3 fős csapat
Ének – egyéni

Kérjük, válasszon az alábbi kategóriák közül, majd a megjelenő űrlap kitöltésével és elküdésével regisztrálhatja gyermekét a "KI-MIT-TUD"-ra.

4 + 15 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.