Nádor Galéria

2013-ban a Pécsi Tudományegyetem bérbe vette az egykori Nádor Szálló földszinti helyiségeit, melynek használati jogát a Művészeti Karnak adományozta azzal, hogy ott művészeti galériát működtessen.

A Nádor Galéria működésének célja a Művészeti Kar hallgatói részére egy olyan közösségi színtér létrehozása, mely lehetővé teszi egyrészt – a művészeti képzés sajátosságait figyelembe véve – elsősorban az egyetemi hallgatók által készített műalkotások bemutatását, kiegészülve egyéb eseményekkel (kiállítások, workshopok, rendezvények), illetve non-profit programokkal (előadóestek, zenei műsorok, filmklub, stb.), melyek a Kar kulturális színterévé avatják a helyszínt. Másrészt lehetőséget ad az itt megrendezésre kerülő programokon keresztül a város lakosságának arra, hogy jobban megismerjék az intézményt.

A Jubileum 650 PTE Napon a Galéria 11 és 19 óra között egy olyan kíállítással várja az érdeklődőket, mely a 650 évvel ezelőtt alapított pécsi Egyetem történetét kívánja bemutatni, történeti és/vagy művészeti értékkel bíró tárgyak segítségével. A tárgyak egy részét a pécsi Püspökség, a Janus Pannonius Múzeum és az Egyetem gyűjteményéből válogattuk, néhány magángyűjteményből származik. A változatos műfajú tárgyak közt kortárs alkotások is bemutatásra kerülnek, köztük nem egy rekonstrukciós jellegű és/vagy kifejezetten e kiállítás céljaira készült.

A belépés ingyenes!