Zsolnai-Faragó Tina

4 éves koromban kezdtem az énekléssel foglalkozni egy zeneovi keretein belül. Ezután a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában folytattam zenei tanulmányaimat, aztán csatlakoztam a pécsi 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola Campanella kórusához, melyet Schóber Tamás karnagy vezet. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy érdemes lenne komolyabban foglakoznom az énekléssel. Tanácsát megfogadtam és amellett, hogy a kórus szólistájává választott, jelentkeztem a Pécsi Nemzeti Színház Oliver! című darabjába, ahova beválasztottak, így szerepet kaphattam az előadásban. Később felvételt nyertem a Papp Zoltán zeneszerző-karnagy által vezetett Szivárvány Musical Stúdióba, ahol csodálatos 8 évet tölthettem izgalmas operett-és musical fellépésekkel, és egy remek társasággal. Közben Bukszár Mártához és Rubind Péterhez, a Pécsi Nemzeti Színház művészeihez jártam magánénekórákra.

Sajnos 2013-ban a Szivárvány Musical Stúdió bezárta kapuit, így felvételiztem az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ művészeti iskolájába magánének szakra. Mivel a szívemhez legközelebb álló két műfaj az operett és a musical, a Jubileum 650 PTE Nap során a leghíresebb operett és musical darabokból hallhatnak majd tőlem mindenki által ismert dallamokat.